Szent Miklós-szobor
A településrész, Őrszentmiklós névadójának szobra a Hősök terén található. Mellette a Hősök-emlékmű és a Trianoni emlékmű foglal helyet.

Hősök-emlékmű

Trianoni emlékmű

Kvassay Jenő-szobor
Településünkön élt Kvassay Jenő (1850–1919), a vízjogi törvény megalkotója, illetve az az Országos Halászati Felügyelőség és a Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat megszervezése. Kezdeményezte a balatoni kikötők és a budapesti szabadkikötő megépítését, szorgalmazta a dunai vízi közlekedés fejlesztését. Szobra a Fő téren, az általános iskola előtt található.

Pálos-kolostor
1760 körül épült a Pálos rendi szerzetesek számára. Ma a 2. sz. Művelődési Ház és Könyvtár.

I. és II. világháborús emlékmű
A szobor a két világháborúban elesett katonák emlékére készült. A vácbottyáni római katolikus templom előtt található.

Harangöntöde
Településünkön működik Gombos Miklós harangöntödéje. Ez az ország egyetlen harangkészítő műhelye.
